Válassz földrajzi helyet és nyelvet.
Helyi hírek

Az új One UI 6.1 frissítéssel még több Galaxy készüléken elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók

A Samsung felgyorsítja az AI mobilélmény terjedését, így hamarosan a Galaxy AI funkciókat már a korábbi készülékeken is élvezhetik a felhasználók

2024-02-22

Budapest, 2024. február 22. – A Samsung Galaxy AI¹ funkciói az új One UI 6.1 frissítéssel a korábbi Samsung Galaxy készülékeken is elérhetővé válnak, hogy még több felhasználó beléphessen az AI mobilok korszakába. A frissítés a Galaxy S23 szériát, az S23 FE, Z Fold5 és Z Flip5 készülékeket, valamint a Tab S9 termékcsaládot is érinti, a frissítés március végén indul. Az eszköz- és felhőalapú AI ötvözésével új lehetőségeket teremt az AI mobilélmények terén, igazodva a nemrégiben bemutatott Galaxy S24 szériához².

 

„A Galaxy AI esetében nemcsak az volt a célunk, hogy elhozzuk a mobil AI korszakát, hanem az is, hogy még több felhasználóhoz eljuttathassuk a mesterséges intelligenciát – mondta TM Roh, a Samsung MX (Mobile eXperience) üzletágának vezetője és elnöke. – Ez csupán a Galaxy AI kezdete, ugyanis azt szeretnénk, hogy 2024-ben több mint 100 millió Galaxy felhasználó átélhesse ezt a mobilélményt, miközben továbbra is igyekszünk kihasználni az AI mobiltechnológiában rejlő határtalan lehetőségeket.”

 

Nyelvi akadályokon átívelő kommunikáció

 

Mostantól még több Galaxy felhasználó fedezheti fel az AI által támogatott készülékeken a Galaxy AI funkciók mindennapi kommunikációt megkönnyítő lehetőségeit. A funkciók közé tartozik az üzenetek hangnemének finomítása, valamint azok 13 különböző nyelvre történő lefordítása a Chatsegéd³ alkalmazással. Az Élő fordítás⁴ a telefonbeszélgetések során biztosít azonnali hang- és szöveges fordítást, így növelheti a valós idejű interakciók hatékonyságát. A Tolmács⁵ segítségével a felhasználók utazásuk során közvetlenül elbeszélgethetnek a helyi lakosokkal, mivel az osztott képernyős funkció szöveges fordításokat generál az élő társalgásokhoz.

 

Páratlan produktivitás

 

A Galaxy ökoszisztémában szélesebb körben elérhető Galaxy AI zökkenőmentes felhasználói élményt tesz lehetővé az AI által támogatott eszközökön is, így még hatékonyabban végezhetők el a mindennapi feladatok. A keresési funkciók lehetőségeit a Bekarikázással keresés a Google-lel⁶ fokozza, amely egy gyors körkörös mozdulattal intuitív keresési eredményeket kínál. Számos rendszerező funkció könnyítheti meg a napi szervezési feladatokat, a Jegyzetsegéd⁷ például lehetőséget kínál a felhasználóknak, hogy összefoglalókat és előre elkészített formátumokat hozzanak létre, összefoglalókat generáljanak és lefordítsák jegyzeteiket. A Böngészési segéddel⁸ még gyorsabban képbe kerülhetnek az aktuális hírekkel, mivel a funkció átfogó összefoglalót készít a cikkek alapján. Az Átírósegéd⁹ könnyedén írásos szöveggé formálja a megbeszéléseken rögzített felvételeket, amely alapján összefoglalót és fordítást készít.

Megfékezhetetlen kreativitással bontakoztathatod ki a benned rejlő művészt

 

A Galaxy AI képszerkesztő funkcióval a Samsung megerősíti szerepét a felhasználók kreativitásának felszabadításában. A Galaxy legújabb frissítésével a vállalat egy olyan mesterséges intelligencia alapú eszközkészletet kínál, amellyel a fénykép elkészítése után is ösztönzi a kreatív szabadság kibontakoztatását. A felhasználók a Generatív szerkesztéssel¹⁰ az AI által támogatott eszközökön könnyedén átméretezhetik, áthelyezhetik vagy átrendezhetik a fénykép tárgyát, hogy tökéletesítsék jól sikerült felvételeiket. A Szerkesztési javaslatokkal¹¹ még gyorsabban és egyszerűbben dolgozhatják át az elkészült felvételeket. Lassított felvételekhez pedig nem kell új felvételt készíteni, mivel az AI Lassított Felvétel (Instant slow-mo¹²) funkció extra képkockákkal jeleníti meg az izgalmas pillanatokat.

 

A Galaxy készülékek még sokszínűbben testre szabhatók a mesterséges intelligencia által generált háttérképekkel, így a felhasználók elképzelései kelhetnek életre a Galaxy AI által támogatott készülékeken.

 

A Galaxy AI funkciókkal kapcsolatos további információk a Samsung weboldalán érhetők el.

 

###

 

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a háztartási eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát, valamint zökkenőmentes kapcsolódási élményt biztosít a SmartThings ökoszisztéma és a partnerekkel való nyílt együttműködések révén. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

 

  • ¹ A Samsung nem tesz semmilyen ígéretet, és nem vállal garanciát az AI által előállított eredmények pontosságára, teljességére vagy megbízhatóságára vonatkozóan. Bizonyos mesterséges intelligencia-funkciók használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges.
  • ² Elképzelhető, hogy egyes Samsung Galaxy S24 szérián elérhető AI funkciók nem elérhetők az előző generációs modelleken.
  • ³ A Chatsegéd fordítási funkciójához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. Előfordulhat, hogy egyes csevegőalkalmazások nem támogatják ezt a funkciót. Egyes nyelvek esetén szükség lehet nyelvi csomag letöltésére. A szolgáltatás elérhetősége nyelvek szerint változhat. A funkció csak abban az esetben aktiválódik, ha a rendszer fordítható nyelvet észlel. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A funkció magyar nyelven nem elérhető.
  • ⁴ Az Élő fordítás működéséhez szükséges a hálózati kapcsolat és a Samsung fiókba történő bejelentkezés. Az Élő fordítás csak a gyárilag telepített Samsung telefonalkalmazáson érhető el. Egyes nyelvek esetén szükség lehet nyelvi csomag letöltésére. A szolgáltatás elérhetősége nyelvek szerint változhat. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A szolgáltatás magyar nyelven nem elérhető.
  • ⁵ A funkció elérhetősége országtól és nyelvtől függően eltérő lehet. Egyes nyelvek esetén szükség lehet nyelvi csomag letöltésére. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A funkció magyar nyelven nem elérhető.
  • ⁶ Az eredmények a vizuális egyezések függvényében változhatnak. Internetkapcsolat szükséges hozzá. Előfordulhat, hogy a felhasználóknak frissíteniük kell az Androidot a legújabb verzióra. A termék funkciói az alkalmazás és az eszköz beállításaitól függhetnek. Előfordulhat, hogy egyes funkciók nem kompatibilisek bizonyos alkalmazásokkal. A szolgáltatás elérhetősége országonként és nyelvenként változhat. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A frissítés időpontja modelltől függően eltérő lehet.
  • ⁷ Csak a Samsung Notes alkalmazásban írt szöveghez. A funkció használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés és hálózati kapcsolat szükséges. A funkció magyar nyelven nem elérhető.
  • ⁸ Csak a Samsung Internet alkalmazásban érhető el.
  • ⁹ Az Átírósegéd használatához hálózati kapcsolatra és Samsung fiókba való bejelentkezésre van szükség. Az Átírósegéd csak az előre telepített Samsung Hangrögzítő alkalmazásban vagy az előre telepített Samsung telefonalkalmazással rögzített fájlokban érhető el. Előfordulhat, hogy az előre telepített alkalmazás hangrögzítési funkciója egyes országokban nem támogatott. Az audiofájloknak 3 óránál rövidebbnek kell lenniük a feldolgozáshoz. Az Átírósegéd összefoglalási funkciója akkor aktiválható, amikor a karakterek bizonyos számát elérte. A szolgáltatás elérhetősége nyelvek szerint változhat. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget. A funkció magyar nyelven nem elérhető.
  • ¹⁰ A Generatív szerkesztés használatához hálózati kapcsolat megléte és a Samsung fiókba való bejelentkezés szükséges. A Generatív szerkesztés akár 12 MP-re is átméretezheti a fényképeket. Egy látható vízjel kerül a képre a mentéskor, ami jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kép pontosságáért és megbízhatóságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
  • ¹¹ A Szerkesztési javaslatok a JPG, PNG, GIF és MP4 formátumokkal kompatibilis. A szerkesztési eredmények és a minőség a fényképezés vagy a filmezés körülményeitől függően változhatnak. Az eredmények pontosságáért a Samsung nem vállal felelősséget.
  • ¹² Az Instant Slow-mo funkció a Galaxy S23 szérián, a Z Fold5 és Z Flip5 készülékeken, valamint a Tab S9 szérián érhető el.