Válassz földrajzi helyet és nyelvet.
Helyi hírek

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Z Flip4 és Galaxy Z Fold4: A sokoldalú készülékek megváltoztathatják az okostelefonokhoz való viszonyt

2022-08-10

Budapest – 2022. augusztus 10. – A Samsung bejelentette az összehajtható okostelefonok következő generációját: megérkezett a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4. A készülékek testreszabható, elegáns külsővel és továbbfejlesztett teljesítménnyel érkeznek. A Galaxy Z sorozat, ahogy eddig is, szakít a hagyományokkal, a negyedik generációs készülékek új lehetőségeket hoznak el a mindennapi kapcsolattartásba. 

A Samsung Galaxy összehajtható okostelefonjainak megalkotása során a nyitottságot tartottuk szem előtt. Az új eszközök teljeskörű testreszabhatóságukkal új lehetőségeket nyitnak meg, legyen szó a külsőről, vagy a készülékeken belül elérhető funkciókról.  A ma bemutatott összehajtható készülékek, köszönhetően a kiváló partnereinkkel való együttműködésünknek páratlan mobilélményt nyújtanak, amelyek a legsokoldalúbb felhasználók igényeinek is megfelelnek – mondta Dr. TM Roh, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke.  –  Az összehajtható készülékeink iránti érdeklődés egyre nő, a termékkategória az első sorozat bejelentése óta milliók által kedvelt, közönségkedvenc készülékcsaláddá vált.”

A Samsung számára kiemelten fontos a készülékek kiváló minőségű kivitelezése. A lehető legmagasabb, valóban személyre szabott, az igényeknek megfelelő felhasználói élmény érdekében a vállalat mindkét új eszköz esetében számos vizsgálatot végzett el. A Galaxy Z Flip4 okostelefon a Samsung ikonikus formavilágát viszi tovább, és kulcsfontosságú funkciókkal bővül. A készülék ultrakompakt kialakítással nyújt továbbfejlesztett kameraélményt, valamint nagyobb akkumulátorral[1] és még több testreszabási lehetőséggel érkezik. A Galaxy Z Fold4 új lehetőségeket nyit meg a felhasználók előtt. A készülék a vállalat eddigi legteljesebb okostelefon-élményét kínálja, amely a továbbfejlesztett kameratechnológia és a nagy teljesítményű mobilprocesszorok mellett formabontó külsőt, magával ragadó kijelzőket és a számítógépeket idéző multitasking funkciókat is kínál.

 

Galaxy Z Flip4, kívül-belül önkifejezésre fejlesztve

 

A kompakt, összehajtható Galaxy Z Flip4 a felhasználók kedvelt funkcióinak továbbfejlesztett verzióival érkezik, így válik a készülék az önkifejezés eszközévé.

A felhasználók a Z Flip4 részleges összehajtásával, a FlexCamet, a kamerát hajlított módban aktiválva[1] készíthetnek videókat vagy csoportos szelfiket különböző szögekből, anélkül, hogy a kezükben kellene tartani a készüléket. A szolgáltatás a felhasználók által kedvelt applikációkon[2] keresztül is elérhető. A Samsung és a Meta együttműködésének köszönhetően a FlexCamet, a hajlított módban használt kamerát úgy tervezték, hogy a legnépszerűbb közösségi média felületekkel mint a Facebook, az Instagram vagy a WhatsApp is kompatibilis legyen. A Galaxy Z Flip4 készülék lehetőségek széles skáláját kínálja: a felhasználók kiváló minőségű képeket készíthetnek közvetlenül a fedlapi kijelzőn keresztül, a főkamera előnyeit a továbbfejlesztett Gyorsfelvétel funkció igénybevételével kihasználva.

A Gyorsfelvétel funkcióban kiváló minőségű videófelvételek rögzíthetők, majd közvetlenül a Hajlított módra átváltva, a felvétel megszakítása és kézhasználat nélkül folytatható a rögzítés. A funkció ideális választás lehet tartalomkészítők és vloggerek számára. A felhasználók mostantól Portré módban készíthetnek szelfiket, a Gyorsfelvétel funkció használatakor pedig a tényleges képarányban láthatják az előnézetet. A készüléket a Snapdragon® 8+ Gen 1 Mobile Platform hajtja, míg a 65 százalékkal nagyobb fényerejű érzékelővel[3] felszerelt, továbbfejlesztett kamerával a fényképek és a videók élesebbek és kiegyensúlyozottabbak lehetnek, akár nappal, akár éjszaka készítik azokat.

A Z Flip4-et úgy alkották meg, hogy kéz nélkül is valóban használható legyen, összecsukott állapotban is több lehetőséget kínál. A fedlapi kijelzőn keresztül indíthatók hívások, megválaszolhatók az üzenetek.

 

A Galaxy Z Flip4 nagyobb, 3700 mAh teljesítményű akkumulátorával[4] a felhasználók hosszabb ideig készíthetnek felvételeket, nézhetnek videókat, vagy kapcsolódhatnak össze másokkal két töltés között. A mostantól elérhető Szupergyors töltés funkcióval a Galaxy Z Flip4 készülék körülbelül 30 perc alatt[5] akár 50 százalékra is feltölthető, így a felhasználók akkor is kapcsolatban maradhatnak, amikor csökken az akkumulátor töltöttségi szintje.

 

A keskenyebb zsanérnak, a kiegyenesített éleknek, valamint a fátyolos hátoldali üveglap és a fénylő fémkeret lágy kontrasztjának köszönhetően a készülék a sorozat eddigi legkifinomultabb formatervezésével érkezik. A felhasználók teljeskörűen testre szabhatják a Galaxy Z Flip4 készüléküket. A Galaxy Themes mobilalkalmazáson keresztül az egyedi betűtípusokkal, ikonokkal és motívumokkal a fedlapi kijelzőn és a főképernyőn is kifejezhetik egyéni stílusukat. A felhasználók az új órastílusokkal és hátterekkel, valamint a különböző kép-, és videóformátumok[6]és GIF-ek használatával egyéni fedlapi kijelzőt hozhatnak létre.

 

Galaxy Z Fold4, a multitasking erőgép kiváló teljesítménnyel

 

A vállalat eddigi legerősebb okostelefonja, a Galaxy Z Fold4 a Samsung Galaxy folyamatos okostelefon-innovációjának eredményeként született meg. A Galaxy Z Fold4 tervezésekor a Samsung mobiliparági tapasztalataira támaszkodtak, hogy egy továbbfejlesztett, még több funkcióval felszerelt készüléket alkossanak, legyen nyitott, zárt vagy hajlított[1] módban. A Galaxy Z Fold4 a vállalat első olyan készüléke, amely Android12L operációs rendszerrel érkezik. Az új operációs rendszert a Google kifejezetten a nagyképernyős élményekhez, az összehajtható készülékekhez fejlesztette ki.

A Z Fold4 készüléken a multitasking minden korábbinál könnyebbé válik, így a felhasználók több dolgot intézhetnek el, akár útközben is. Az új PC-szerű kezelőfelület[2] a számítógépekhez hasonló elrendezést kínál, hozzáférést biztosítva a kedvenc és a legutóbb használt alkalmazásokhoz. Az új lapozó gesztusoknak[3] köszönhetően még intuitívabbá vált a multitasking. A teljes képernyős alkalmazások felugró ablakokká kicsinyíthetők, vagy a képernyő felosztható annak érdekében, hogy több feladatot[4] is lehessen egyszerre végezni.

A Samsung a Google és a Microsoft vállalatokkal együttműködésben emeli új szintre a multitasking funkciókat. Az olyan Google-alkalmazások, mint például a Chrome vagy a Gmail mostantól támogatják a „húzd és ejtsd” funkciót, így a felhasználók gyorsan másolhatnak és illeszthetnek be linkeket, fényképeket és egyebeket egyik applikációból a másikba. A Google Meet segítségével a felhasználók mostantól több emberrel tarthatnak kapcsolatot, miközben valamilyen közös tevékenységet folytatnak a virtuális térben, például együtt nézhetnek videókat a YouTube-on, vagy játszhatnak egy videóhívás[5] közben. A Microsoft teljes Office-csomagja, így az Outlook is alkalmazkodik az összehajtható kijelző előnyeihez. Több információ jelenik meg a képernyőn, és gyorsabban lehet elérni a tartalmakat. A multitasking élményét az S Pen[6]  teszi teljessé, melynek köszönhetően a felhasználó útközben rajzolhat vagy jegyzetelhet. Az új, külön az S Pen tárolására kialakított résszel érkező álló tok[7] még egyszerűbb tárolást tesz lehetővé.

A Galaxy Z Fold 4 okostelefonnal a továbbfejlesztett 50 megapixeles nagylátószögű objektívnek, valamint a 30-szoros Space Zoom[8], ultranagyítás funkcióknak köszönhetően lenyűgöző képek és videók készíthetők. A különféle kamera üzemmódok, köztük a Rögzítési nézetben aktivált nagyobb Zoom Map, a Kettős előnézet, valamint a Hátlapi kamerás szelfi egyedi kialakításúak, amelyek kihasználják a formai adottságokat, megnövelve ezzel a rögzítési lehetőségek számát. A nagyobb pixelméretnek, a 23 százalékkal nagyobb fényerejű érzékelőnek[9] és a nagyobb feldolgozási teljesítménynek köszönhetően a felhasználók az éjszaka folyamán is tiszta képeket készíthetnek.

A 7,6 colos Főképernyőn[10] a tartalmak még inkább magával ragadóak és egyediek lesznek. A készülék nagyobb fényerejű kijelzővel, valamint adaptív 120 Hz-es képernyőfrissítéssel[11] érkezik, a kijelző alatti kamera (UDC) pedig kevésbé látható, és új, szórt típusú alpixel-elrendezéssel rendelkezik. A még kényelmesebb tartalomfogyasztás érdekében az olyan népszerű közösségimédia-felületeket, mint például a Facebook, a nagyképernyős élményekhez optimalizálták. A kedvenc streamingszolgáltatások tartalmai, mint például a Netflix[12] vagy a Spotify a Hajlított üzemmódnak köszönhetően kézhasználat nélkül is megtekinthetők. A nem optimalizált alkalmazások esetében a felhasználók az új Hajlított módú Touchpaddel[13] a tartalom megszakítása nélkül vezérelhetik a készülékeket. A videók még pontosabban lejátszhatók, visszatekerhetők és szüneteltethetők, a megtekintett tartalom pedig egyszerűen felnagyítható vagy kicsinyíthető, miközben a készülék Hajlított üzemmódban van.  

A nagy teljesítményű Snapdragon® 8+ Gen 1 Mobile Platformnak és a hipergyors 5G[14] hálózatnak köszönhetően a játékok is gyorsabban futnak. A minden eddiginél könnyebb, vékonyabb zsanérral és még keskenyebb keretekkel érkező, szélesebb Fedlapi kijelző[15] a használat során lehetővé teszi az egykezes használatot.

A Samsung számára különösen fontos, hogy a felhasználók által elvárt, a külső és belső funkciók tekintetében egyaránt kiemelkedően tartós készülékeket alkosson. A Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 a vállalat eddig készült legellenállóbb összehajtható készülékei, amelyek Armor Alíminium keretekkel, zsanérborítással, valamint a fedlapi kijelzőn és a hátsó lapon megtalálható, egyedülálló Corning® Gorilla® Glass Victus®+ üveggel érkeznek. A Főképernyő az optimalizált rétegszerkezetnek köszönhetően még ellenállóbb. A megoldásnak köszönhetően csökken az ütődések és karcolások révén keletkező külsérelmi nyomok száma. A Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 egyaránt IPX8[16] besorolású vízállósággal érkezik, így a felhasználóknak még esős időben sem kell aggódniuk.

Galaxy Buds2 Pro, csúcsminőségű formatervezés, lehengerlő hangzásvilág

A Galaxy Z sorozat mellett érkezik a Samsung csúcskategóriás fülhallgatója, a Galaxy Buds2 Pro. A készülék új, kompakt kialakításával, valamint zökkenőmentes csatlakoztathatóságával a lehető legteljesebb vezeték nélküli hangélményt nyújtja a hétköznapi élet szinte minden területén. Az új Samsung Seamless Codec[17] (SSC HiFi) lehetővé teszi a megszakításmentes zeneátvitelt, míg új, kétirányú koaxiális hangszórója minden eddiginél gazdagabb hangzást biztosít.

 

Az új, kompakt, ergonomikus kialakításnak köszönhetően a készülék mérete az eddigiekhez képest 15 százalékkal kisebb[1], mégis biztonságos illeszkedést garantál. A fülhallgatót úgy tervezték, hogy ne mozduljon el a fülkagylóban, így akár edzés során is kiválóan alkalmazható. A külső zajokat kiszűrő, magas teljesítményű Intelligens Aktív Zajszűrővel (ANC)[2] a felhasználók útközben is fogadhatnak hívásokat. Az új Galaxy Buds2 Pro készülékekkel a felhasználók a külvilággal való folyamatos kapcsolattartással merülhetnek el belső világukban.

Ha éppen egy sürgős hívásra kell válaszolnod, miközben játszol vagy filmet nézel a tableteden, a Buds2 Pro könnyedén, egy ujjmozdulattal át tud váltani a telefonod audio csatornájára. A Buds2 Pro Automatikus csatlakozás[3] funkcióval is rendelkezik, így a kedvenc TV-műsorodról könnyedén kapcsolhatsz át egy meghitt beszélgetésbe a szeretteiddel. Ha pedig útközben véletlenül szem elől tévesztenéd a Buds2 Pro eszközödet, a SmartThings Find segítségével könnyedén megtalálhatod, függetlenül attól, hogy a töltőtokban hagytad-e.

 

Galaxy a bolygóért

A Galaxy S22 termékcsalád bevezetése óta a Samsung nemcsak a csomagolásban, hanem az új termékek hardveréhez is felhasznál újrahasznosított anyagokat. Ezek a „Galaxy a bolygóért” kezdeményezés első lépései, amelyek magukba foglalják az újrahasznosított műanyagok folyamatos beépítését és új anyagok kifejlesztését vezető fenntarthatósági partnerekkel együttműködve. A Samsung mindemelett továbbra is törekszik a fenntartható gyártás innovatív megoldásaira, ennek eredményeképpen a vállalat büszkén jelenti be, hogy az új Galaxy Buds2 Pro több mint 90 százaléka újrahasznosított anyagokból[4] készült. Az új Galaxy Z széria kulcsfontosságú elemeinek gyártásához az óceánból származó műanyagot, a csomagoláshoz pedig 100 százalékban újrahasznosított papírt használnak. Emellett az első generációs összehajtható Galaxy termékekhez képest a vállalat közel 58 százalékkal[5] csökkentette a csomagolás térfogatát. Ez egyben azt is jelenti, hogy idén[6] mintegy 10 000 tonnával kevesebb lehet a szállítás folyamán termelődő szén-dioxid kibocsátás.

Árak és elérhetőség

A Galaxy Z Flip4 prémium kivitelezésével lefedi a felhasználók valamennyi stílusigényét: a korábbi Lila és Grafit színek mellett az eszköz új színekben, Rózsaaranyban és Kékben[7] lesznek elérhetőek. A Galaxy Z Fold4 és az álló tok S Pennel[8] kifinomult színekben, Szürkészöld, Bézs vagy Fantomfekete[9] kivitelben lesz elérhető.

 

Magyarországon a Galaxy Z Fold4 256GB 779 990 forintos, az 512GB-os változat 839 990 forintos, az 1 TB-os 944 990 forintos, míg a Galaxy Z Flip4 128 GB 479 990 forintos, a 256GB-os változat 499 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.

A Galaxy Buds2 Pro három teljesen új lágy és semleges árnyalatban – Grafit, Fehér és Lila színben –, 99 990 forintos ajánlott fogyasztói áron elérhető. A Galaxy Buds2 Pro augusztus 25. 23:59 óráig előrendelhető. A készülék értékesítése augusztus 26-tól indul.

A Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 augusztus 10., 15 órától, augusztus 25., 23 óra 59 percig előrendelhetőek, a készülékek augusztus 26-tól a kerülnek a boltokba. A Galaxy Z Flip4, a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Buds2 Pro előrendelési promóciójáról a termékek weboldalain tájékozódhatnak.

Galaxy Z Flip4: https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-flip4/buy/

Galaxy Z Fold4: https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-fold4/buy/

Galaxy Buds2 Pro: https://www.samsung.com/hu/audio-sound/galaxy-buds/galaxy-buds2-pro-bora-purple-sm-r510nlvaeue/

Azok a vásárlók, akik előrendelik a Galaxy Z Flip4-et vagy a Galaxy Z Fold4-et, egy év ingyenes Galaxy Z Premier Szolgáltatást kapnak, amely 51 országban[10] nyújt védelmet a leejtés vagy a megrepedt képernyő ellen a Samsung szakértői támogatásával.

A Galaxy Z Flip4, Z Fold4 és Galaxy Buds2 Pro készülékekről további információ a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-flip4/ , https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-z-fold4/ vagy a https://www.samsung.com/hu/audio-sound/galaxy-buds/galaxy-buds2-pro-graphite-sm-r510nzaaeue/ oldalon érhető el.

Galaxy Z Flip4

Kijelző

Főképernyő

6.7 colos FHD+*
Dinamikus AMOLED 2X kijlező
Infinity Flex Display, kihajtható határtalan kijelző (2640 x 1080, 22:9)
Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (1~120Hz)

*Átlósan mérve a Galaxy Z Flip4 Főképernyő-kijelzőjének mérete 6,7" a teljes téglalapot alapul véve, és 6,6" a lekerekített sarkokat leszámítva. A ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok és a kameramélyedés miatt ennél kisebb.

 

 

Fedlapi kijelző

1.9 colos Super AMOLED Display*
260 x 512

 

*Átlósan mérve a Galaxy Z Flip4 Fedlapi kijelzőjének mérete 1,9" a teljes téglalapot alapul véve, és 1,8" a lekerekített sarkokat leszámítva. A ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok és a kameramélyedés miatt ennél kisebb.

 

Méret és tömeg

Összehajtva

71,9 x 84,9 x 17,1mm (Zsanérnál) – 15,9mm (Kijelző végén)

Kihajtva

71,9 x 165,2 x 6,9mm

*A Galaxy Z Flip4 szélessége kapcsán jelölt adatok kihajtott állapotban nem foglalják magukba a Főképernyő kijelzőjének keretét.

Tömeg

187g

Kamera

Előlapi kamera

10MP Szelfi kamera
F2.4, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 80˚

Hátlapi Dual Kamera

12MP Ultraszéles látószög

F2.2, Pixel méret: 1.12μm, FOV: 123˚

12MP Széleslátószög
Dual Pixel AF, OIS, F1.8, Pixel méret: 1.8μm, FOV: 83˚

AP

4㎚ nyolcmagos processzor

Memória

8GB RAM és 256GB belső tárhely
8GB RAM és 128GB belső tárhely

*Országtól és szolgáltatótól függően változhat. A tényleges tárhely piactól, modelltől, fájlmérettől és formátumtól függően változhat.

Akkumulátor

3,700 mAh (átlagosan) dual akkumulátor

*Harmadik fél általi laboratóriumi körülmények között mérve. Jellemző érték a becsült átlagérték, figyelembe véve az akkumulátor kapacitásának eltérését az IEC 61960 szabvány szerint tesztelt akkumulátorminták között. A névleges (minimális) kapacitás 3595mAh. Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és más tényezőktől függően változhat.

Töltés

Szupergyors töltés* : 0-50%-os töltés kb. 30 perc alatt 25W-os,** vagy annál magasabb teljesítményű adapterrel.


Gyors vezeték nélküli töltés 2.0***
Vezeték Nélküli Töltésmegosztás****

*Vezetékes töltés, QC2.0 és AFC kompatibilitással.
**25W-os adapter külön megvásárolható.
***A vezeték nélküli töltés WPC-kompatibilis
****A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás kizárólag Samsung, vagy egyéb márkájú, WPC Qi vezeték nélküli töltéssel rendelkező okostelefonoknál érhető el, például Galaxy Z Fold4, Z Flip4, S22 sorozat, Z Fold3 5G, Z Flip3 5G, S21 FE 5G, S21 sorozat, Z Fold2, Note20 sorozat, S20 sorozat, Z Flip, Note10 sorozat, S10 sorozat, S9 sorozat, S8 sorozat, S7 sorozat, S6 sorozat, Note9, Note8, Note FE, Note5, és olyan viselhető okoseszközök, mint a Galaxy Buds2 Pro, Buds2, Buds Pro, Buds Live, Watch5, Watch5 Pro, Watch4, Watch4 Classic, Watch3, Watch Active2, Watch Active, Gear Sport, Gear S3, Galaxy Watch és Galaxy Buds. Bizonyos tartozékok, tokok, vagy egyéb márkájú eszközök befolyásolhatják a működést. Hálózati környezettől függően befolyásolhatja a hívásfogadást vagy az adatszolgáltatást.

Vízállóság

IPX8

*Az IPX8 besorolást 1,5 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használat során. Tengervízben vagy medencében a használat nem ajánlott. Nem porálló.

OS

Android 12
One UI 4.1.1

Hálózat és csatlakoztathatóság

5G*, LTE**, Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac/ax, Bluetooth® v5.2

 

*Az 5G szolgáltatások csak az 5G hálózatot támogató helyeken elérhetők. Optimális 5G kapcsolatot igényel. A tényleges sebesség a piactól, a szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.

**Az LTE modell elérhetősége országonként és szolgáltatónként változhat. A tényleges sebesség a piactól, a szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.

Szenzorok

Kapacitív Ujjlenyomat-olvasó (a készülék oldalán), Gyorsulásmérő, barométer, giroszkóp, geomagnetikus szenzor, Hall-érzékelő, közelség érzékelő, fényérzékelő

Biztonság

Samsung Knox, Samsung Knox Vault

SIM-kártya

Egy Nano SIM* és egy eSIM** lehetőség

*A SIM-kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség országonként és szolgáltatónként eltérő lehet.
**Az eSIM elérhetősége a szoftver verziójától, régiótól és a szolgáltatótól függően változhat. Ellenőrizze a szolgáltatójánál, hogy a mobilhálózati csomagja támogatja-e az eSIM-et.

Színek

Lila, Grafit, Rózsaarany, Kék

* Az elérhetőség országonként változhat.

Galaxy Z Fold4

Kijelző

Főképernyő

7,6 colos QXGA+*
Dinamikus AMOLED 2X
Infinity Flex Display, kihajtható határtalan kijelző (2176 x 1812, 21.6:18)
Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (1~120Hz)


*Átlósan mérve a Galaxy Z Fold4 Főképernyő-kijelzőjének mérete 7,6" a teljes téglalapot alapul véve, és 7,4" a lekerekített sarkokat leszámítva. A ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok miatt ennél kisebb.

 

Fedlapi kijelző

6,2 colos HD+
Dinamikus AMOLED 2X kijelző

(2316 x 904, 23.1:9)

Adaptív 120Hz képernyőfrissítés (48~120Hz)

 

*Átlósan mérve a Galaxy Z Fold4 Fedlapi kijelzőjének mérete 6,2" a teljes téglalapot alapul véve, és 6,1" a lekerekített sarkokat leszámítva. A ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok és a kameramélyedés miatt ennél kisebb.

 

Méret és tömeg

Összehajtva

67,1 x 155,1 x 15,8mm(Zsanérnál) ~ 14,2mm(Kijelző végén)

Kihajtva

130,1 x 155,1 x 6,3mm

Tömeg

263g

Kamera

Fedlapi Kamera

10MP Szelfi kamera

F2.2, Pixel méret: 1.22μm, FOV: 85˚

Kijelző Alatti Kamera

4MP Kijelző Alatti kamera
F1.8, Pixel méret: 2.0μm, FOV: 80˚

Hátlapi Tripla Kamera

12MP Ultraszéles látószög
F2.2, Pixel méret: 1.12μm, FOV: 123˚

50MP Széleslátószög
Dual Pixel AF, OIS, F1.8, Pixel méret: 1.0μm, FOV: 85˚

10MP Teleobjektív
PDAF, F2.4, OIS, Pixel méret: 1.0μm, FOV: 36˚

*A harmincszoros Space Zoom, ultranagyítás magába foglalja a háromszoros Optikai zoomot és a harmincszoros digitális zoomot, az MI Szuperfelbontás technológiával. A háromszorosnál nagyobb zoom használata a képek minőségének romlásához vezethet.

AP

4㎚ nyolcmagos processzor

Memória

12GB RAM és 1TB belső tárhely
12GB RAM és 512GB belső tárhely
12GB RAM és 256GB belső tárhely

*Országtól és szolgáltatótól függően változhat. A tényleges tárhely piactól, modelltől, fájlmérettől és formátumtól függően változhat.

Akkumulátor

4,400mAh (átlagosan) dual akkumulátor*

*Harmadik fél általi laboratóriumi körülmények között mérve. Jellemző érték a becsült átlagérték, figyelembe véve az akkumulátor kapacitásának eltérését az IEC 61960 szabvány szerint tesztelt akkumulátorminták között. A névleges (minimális) kapacitás 4275mAh. Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és más tényezőktől függően változhat.

Töltés

Szupergyors töltés*: 0-50%-os töltés kb. 30 perc alatt 25W-os,** vagy annál magasabb teljesítményű adapterrel.


Gyors vezeték nélküli töltés 2.0***
Vezeték Nélküli Töltésmegosztás****

*Vezetékes töltés, QC2.0 és AFC kompatibilitással.
**25W-os adapter külön megvásárolható.
***A vezeték nélküli töltés WPC-kompatibilis
****A Vezeték Nélküli Töltésmegosztás kizárólag Samsung, vagy egyéb márkájú, WPC Qi vezeték nélküli töltéssel rendelkező okostelefonoknál érhető el, például Galaxy Z Fold4, Z Flip4, S22 sorozat, Z Fold3 5G, Z Flip3 5G, S21 FE 5G, S21 sorozat, Z Fold2, Note20 sorozat, S20 sorozat, Z Flip, Note10 sorozat, S10 sorozat, S9 sorozat, S8 sorozat, S7 sorozat, S6 sorozat, Note9, Note8, Note FE, Note5, és olyan viselhető okoseszközök, mint a Galaxy Buds2 Pro, Buds2, Buds Pro, Buds Live, Watch5, Watch5 Pro, Watch4, Watch4 Classic, Watch3, Watch Active2, Watch Active, Gear Sport, Gear S3, Galaxy Watch és Galaxy Buds. Bizonyos tartozékok, tokok, vagy egyéb márkájú eszközök befolyásolhatják a működést. Hálózati környezettől függően befolyásolhatja a hívásfogadást vagy az adatszolgáltatást.

Vízállóság

IPX8

*Az IPX8 besorolást 1,5 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használat során. Tengervízben vagy medencében a használat nem ajánlott. Nem porálló.

OS

Android 12L
One UI 4.1.1

Hálózat és csatlakozhatatóság

5G*, LTE**, Wi-Fi 6E*** 802.11 a/b/g/n/ac/ax, Bluetooth® v5.2

 

*Az 5G szolgáltatások csak az 5G hálózatot támogató helyeken elérhetők. Optimális 5G kapcsolatot igényel. A tényleges sebesség a piactól, a szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.

**Az LTE modell elérhetősége országonként és szolgáltatónként változhat. A tényleges sebesség a piactól, a szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.

***A Wi-Fi 6E hálózat elérhetősége piactól, hálózati szolgáltatótól és felhasználói környezettől függően változhat. Optimális kapcsolatot igényel. Wi-Fi 6E routert igényel.

Szenzorok

Kapacitív Ujjlenyomat-olvasó (a készülék oldalán), Gyorsulásmérő, barométer, giroszkóp, geomagnetikus szenzor, Hall-érzékelő, közelség érzékelő, fényérzékelő

Biztonság

Samsung Knox, Samsung Knox Vault

SIM-kártya

Kettő Nano SIM* vagy egy Nano SIM és egy eSIM** lehetőség

*A SIM-kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség országonként és szolgáltatónként eltérő lehet.
**Az eSIM elérhetősége a szoftver verziójától, régiótól és a szolgáltatótól függően változhat. Ellenőrizze a szolgáltatójánál, hogy a mobilhálózati csomagja támogatja-e az eSIM-et.

Színek

Szürkészöld, Fantomfekete, Bézs
* Az elérhetőség országonként változhat.

Galaxy Buds2 Pro

Szín

Grafit, Fehér, Lila

*Az egyes színek elérhetősége országtól és szolgáltatótól függően változhat.

Méret és tömeg

Fülhallgató: 19.9 x 21.6 x 18.7 mm, 5.5g

Töltőtok: 50.1 x 50.2 x 27.7 mm, 43.4g

Hangszóró

2-utas (mélysugárzó és magassugárzó)

Hangminőség

24bit Hi-Fi*

360 Audio közvetlen többcsatornás funkcióval**

*24-bit Hi-Fi hangzás One UI 4.0 vagy magasabb verziószámú Samsung Galaxy készüléket igényel. A 24 bites hangtámogatás alkalmazásonként eltérő lehet.

**A közvetlen többcsatornás az Android One UI 4.1.1 vagy újabb verziójával támogatott, a 360 Audio támogatja a One UI 3.1 vagy újabb verzióját.

Intelligens Aktív Zajszűrő (ANC) és Környezeti hang

ANC*+High SNR Mikrofon (2 külső+ 1 belső)**
Környezeti hang
Hangészlelő***

**A 3 magas SNR (jel-zaj viszony) mikrofonnal a Galaxy Buds2 Pro az alacsonyabb szintű hangok rögzítésével képes kiküszöbölni a kisebb zajokat.

***A Galaxy Buds2 Pro képes különbséget tenni a zaj és az emberi hangok között. Amikor a felhasználó beszél, átmenetileg Környezeti hang módba kapcsol, és csökkenti a média hangerejét, így a fülhallgató kivétele nélkül is hallhatja a beszélgetéseket.

Akkumulátor

Fülhallgató: 61mAh (jellemző)

Töltőtok: 515mAh (jellemző)

 

**

A jellemző kapacitást harmadik fél laboratóriumi körülmények között tesztelték. A jellemző kapacitás a becsült átlagos kapacitás, figyelembe véve az IEC 61960-3 szabvány szerint vizsgált akkumulátor-minták közötti eltérést. A mért kapacitás 58mAh (fülhallgató), 500mAh (töltőtok). Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és egyéb tényezőktől függően eltérő lehet.

Lejátszás

Akár 5 óra / Összesen 18 óra (ANC bekapcsolva)

Akár 8 óra / Összesen 29 óra (ANC kikapcsolva)

 

*A fülhallgató akár 5 óra játékidőt biztosít ANC bekapcsolásával (akár 8 órát ANC kikapcsolásával), míg a töltőtok akár 18 óra üzemidőt biztosít (akár 29 órát ANC kikapcsolásával), ha a tok és a fülhallgató 100%-ra van feltöltve. Belső tesztelés alapján. A hanglejátszási idő egy előszériás Galaxy Buds2 Pro és egy nemrég megjelent Galaxy okostelefon párosításával lett tesztelve, alapértelmezett beállításokkal**, beleértve az ANC-t is. Az akkumulátor tényleges élettartama eltérő lehet, és függhet a használati körülményektől, a beállításoktól, a töltések számától, a Bluetooth jelerősségétől és egyéb tényezőktől.

** Az alapértelmezett beállítás a Galaxy Buds2 Pro eredeti beállítására utal, amikor először megjelent, bekapcsolt állapotban.

Beszélgetés

Akár 3.5 óra / Összesen 14 óra (ANC bekapcsolva)

Akár 4 óra / Összesen 15 óra (ANC kikapcsolva)

*A fülhallgatók akár 3,5 óra hanghívási időt biztosítanak ANC bekapcsolásával (akár 4 órát ANC kikapcsolásával), míg a töltőtok akár 14 óra akkumulátor-üzemidőt biztosít (akár 15 órát ANC kikapcsolásával), ha a tok és a fülhallgatók 100%-ra vannak feltöltve. Belső tesztelés alapján. A hanghívások időtartama a Galaxy Buds2 Pro előszériájának egy nemrég megjelent Galaxy okostelefonnal való párosításával lett tesztelve, alapértelmezett beállításokkal, beleértve az ANC-t is. Az akkumulátor tényleges élettartama eltérő lehet, és függhet a használati körülményektől, a beállításoktól, a töltések számától, a Bluetooth jelerősségétől és egyéb tényezőktől.

Csatlakoztathatóság

Bluetooth® 5.3, Automatikus csatlakozás

Kodek: Samsung Seamless Codec HiFi (Samsung által szabadalmaztatott), AAC, SBC

Szenzorok

Gyorsulásmérő, Giroszkóp, Közelségérzékelő, Hall-érzékelő, Érintés, Hangfelvevő egység (VPU)

Compatibility

Android 8.0 vagy újabb verzió, több mint 1,5 GB RAM memóriával

*Előfordulhat, hogy egyes funkciók nem állnak rendelkezésre a nem Samsung készülékeken. Az elérhetőség piactól, szolgáltatótól vagy csatlakoztatott eszköztől függően eltérő lehet.

Vízállóság

IPX7

*Az IPX7 besorolás laboratóriumi vizsgálati körülményeken alapszik, amelyek szerint a készüléket legfeljebb 30 percig 1 méteres édesvízbe kell meríteni. Tengervízben vagy medencében a használat nem ajánlott. A töltőtok nem vízálló. Ha a fülhallgató megsérül, nem garantálható a vízállósága. Ha a fülhallgató vagy a felhasználó keze nedves, alaposan meg kell szárítani, mielőtt a fülhallgatót használná vagy a töltőtokba helyezné.

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

 

 

[1] A Galaxy Z Flip3 5G modellel összehasonlítva.

[2]A FlexCam a Hajlított módot használó kamera élményére utal. A Hajlított mód 75° és 115° közötti szögben támogatott.

[3] A kompatibilitás alkalmazásonként eltérő lehet.

[4] A Galaxy Z Flip3 5G modellel összehasonlítva.

[5]  A Galaxy Z Flip3 5G modellel összehasonlítva. Harmadik fél laboratóriumi körülmények között vizsgált jellemző érték. A jellemző érték az IEC 61960 szabvány szerint vizsgált akkumulátor-minták közötti kapacitásbeli eltérés figyelembevételével becsült átlagérték. A névleges (minimális) kapacitás 3 595 mAh. Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és egyéb tényezőktől függően eltérő lehet.

[6]A Szupergyors töltés 25 W-os vagy nagyobb teljesítményű adapter használata esetén lehetséges. A Samsung belső laboratóriumi tesztek eredményei, amelyeket 25 W-os utazó adapterrel végeztek, 0%-os töltöttségi szintről, amíg valamennyi szolgáltatás, funkció és a képernyő nem volt használatban. A tényleges töltési sebesség a tényleges használat, a töltési feltételek és egyéb tényezők függvényében eltérő lehet. Az utazó adapter külön kapható. Csak a Samsung által jóváhagyott töltők és kábelek használata javasolt.

[7]A videók esetében 176x144 (qCIF) és 1920x1080 (FHD) közötti felbontás, legfeljebb 15 másodperces lejátszási idő és maximum 100 MB méret támogatott.

[8] A Hajlított mód 75° és 115° közötti szögben támogatott.

[9]A Kezelőfelület csak a főképernyőn érhető el.

[10] A Samsung Galaxy eszközön elérhető Labs aktiválása szükséges.

[11] Előfordulhat, hogy egyes alkalmazások nem támogatják a Többablakos mód vagy az Alkalmazáspár funkciót.

[12]Az élő megosztás (Live Sharing) elérhetősége és az általa támogatott alkalmazások országonként és eszközönként eltérőek lehetnek. A felhasználóknak frissíteniük kell a YouTube és a Google Meet legújabb verziójára. Az élő megosztás által támogatott alkalmazások némelyike egyedi előfizetést igényelhet.

[13]Az S Pen külön megvásárolható. Az S Pent csak a Galaxy Z Fold4 főképernyője támogatja. Kizárólag az S Pen Fold Edition és S Pen Pro eszközökkel kompatibilis. Más S Pen modellek vagy más gyártók stylus tollai károsíthatják a Galaxy Z Fold4 5G kijelzőjét.

[14] Az S Pen Fold Edition a Pennel ellátott Kihajtható tokban található. A kiegészítők külön megvásárolhatók.

[15] A 30x Space Zoom, ultranagyítást 3x optikai zoomot és 30x digitális zoomot tartalmaz MI Szuperfelbontás technológia használatával. A 3x nagyobb zoomolás némi képromlást okozhat.

[16] A Galaxy Z Flip3 5G modellel összehasonlítva.

[17] Átlósan mérve a Galaxy Z Fold4 főképernyőjének mérete 7,6” a teljes téglalapot alapul véve és 7,4” a lekerekített sarkokat figyelembe véve; a ténylegesen látható kijelzőterület a lekerekített sarkok miatt ennél kevesebb.

[18]A képernyő képfrissítési rátája a használatban lévő alkalmazás függvényében eltérő lehet, és előfordulhat, hogy egyes alkalmazások nem támogatják a 120 Hz-es képfrissítést.

[19] A Netflix streaming szolgáltatás használatához előfizetés szükséges.

[20] A Samsung Galaxy eszközön elérhető Labs telepítése szükséges.

[21]Az 5G sebesség eltérő lehet, és optimális hálózatot és kapcsolatot igényel (többek között az alábbi faktorok határozzák meg: frekvencia, sávszélesség, túlterheltség); a rendelkezésre álló hálózat elérhetőségéről érdeklődjön a szolgáltatójánál.

[22] A Galaxy Z Flip3 5G modellel összehasonlítva.

[23] Az IPX8 besorolást 1,5 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használat során. Tengervízben vagy medencében a használat nem ajánlott. Nem porálló.

[24] Samsung Galaxy készülék One UI 4.0 vagy magasabb verziószámmal szükséges.

[25]A Galaxy Buds Pro méreteivel összehasonlítva.

[26]A Galaxy Buds Pro készülékkel összehasonlítva: -3dB (50~1kHz átlag).

[27] Az Automatikus csatlakozás funkció csak a 2022. február után bevezetett Samsung TV-kre elérhető, a 2022. júliusi firmware frissítés telepítése után. Az Automatikus csatlakozás TV készülékek esetében csak telefonhívások kezdeményezésére és fogadására használható.

[28]A Galaxy Buds2 Pro műanyag alkatrészeinek több mint 90%-a, súlyban kifejezve, újrahasznosított anyagokból készült. A Galaxy Buds2 Pro-ban összesen 29 gramm műanyagot használnak fel, és ebből több mint 27 gramm újrahasznosított anyagot tartalmaz. Ezen összetevők mindegyike legalább 20%-ban vagy kidobott halászhálókat (óceánba került műanyag) vagy fogyasztás utáni anyagokat tartalmaz. Újrahasznosított halászhálók kerültek felhasználásra a töltőtok három belső alkatrészében, a tartó dekó előlapjában, a tartó elemtartójában és a tartó-PCB-ben. Nyolc külső alkatrészben újrahasznosított, fogyasztás utáni anyagokat használnak fel. Négy alkatrész mindkét Buds esetében a tokban elől balra/jobbra, tokban hátul balra/jobbra található, valamint négy összetevő a töltőtok a dekoratív elülső rész, a tok-felső rész, a tok-felső belső rész és a tok-alsó részében.

[29]A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 csomagolási térfogata 58,2%-kal, illetve 52,8%-kal csökkent a Galaxy Fold és a Galaxy Z Flip eszközökhöz képest.

[30]Az ISO 14040:2006 és 14044:2006 szabvány alapján, az Ecoinvent 3.8 adatbázis használatával kiszámítva az SM-F700F, SM-F721B, SM-F900F és SM-F936B modellek Koreából Európába történő szállítására vonatkozóan.

[31] Az elérhető színek elérhetősége piactól, országtól és szolgáltatótól függően változhat.

[32]A kiegészítők külön megvásárolhatók.

[33] A színek országonként, szolgáltatónként és kereskedőnként eltérők lehetnek.

[34]A feltételek és előírások érvényesek. A Samsung Care+ lefedettsége, a szolgáltatás típusa és a beváltás országonként (régiónként) eltérő lehet, és levonások (szolgáltatási díj) is alkalmazhatók. Részletes Samsung Care+ információkért látogasson el a www.samsung.com/samsung-care-plus/ weboldalra.